1979-ben jelent meg Betty Edwards első könyve a jobb agyféltekés rajztanulásról, így akár már fiatal koromban is találkozhattam volna ezzel a módszerrel. Minden esetre jobb később, mint soha :-)) (nem tudom, hogy magyarul mikor jelent meg először a könyv)
A lényeg, hogy működik.
Na persze nem kell azt gondolni, hogy mindjárt rajzművészek kerülnek ki a negyedik nap végére, mert a rajztechnikán és egyebeken is van még mit fejleszteni, de egy olyan útravalót ad, amiről nem is álmodik az ember.


4 megjegyzés:
Én is épp most ismerkedem ezzel a technikával. Elsősorban a kislányomat szeretném megismertetni majd vele. Húsvétra megkapja a könyvet :o) Egyenlőre egy négy napos tanfolyamot nem tudunk bevállalni neki, de talán egyszer sikerül az is.
Én is úgy tapasztaltam hogy működik és nem bántam meg, hogy szakítottam rá időt - az utolsó kép ugye önarckép?
Igen, az.
Jó volt, hogy ez alatt az idő alatt, csak rajzolásra kellet koncentrálni.
Döbbenetesen jó, gratulálok.
Megjegyzés küldése