2010. augusztus 30., hétfő

Festés

Nem csak a varrás, hanem a festés is elmaradt az utóbbi hónapokban. Így aztán egy kis festést (nem ennyire kevésre gondoltam), ütemeztem be a múlt hét végén, de csak ennyire futotta az időmből.







A jobb oldali képek a visszájáról készültek.

2010. augusztus 25., szerda

Keretezési gondjaim voltak

Rendesen, mikor megtervezek egy faliképet, eldöntöm, hogy lesz keretezve, vagy nem. Ha igen, akkor eldöntöm, hogy milyen legyen. Gondolom Ti is így csináljátok. Ezeket a próbadarabokat, mint már írtam nem gondoltam befejezni. Voltak közöttük olyanok, melyeknél még varrásráhagyás sem volt. Ráadásul még kissé szabálytalanok is voltak. Mivel már tűzve is volt, nem akartam újra hátlapozni és a keret méretének megfelelő flízzel kiegészíteni, ezért azt találtam ki, hogy készítek „önálló életet élő” keretet. Eltisztázom a kép szélét és valamilyen úton-módon rögzítem a képhez a keretet.

A virágos képnél, a keret négy különálló darabból készült. Szürke táskamerevítőt tettem bele. Gyakorlatilag két-két egyforma elemet készítettem. A keretet kb. 1-1,5 cm-rel helyeztem beljebb a kép szélétől és a visszájáról rávarrtam. A keret sarkait fagyönggyel díszítettem és egyben rögzítettem egymáshoz, és zsinórt is raktam rá.

Beindult a fantáziám tervezés közben. Igen változatos keretet lehet készíteni, a lényeg hogy stílusában illeszkedjen a faliképhez. Lehet az oldalával megegyező méretű, vagy hosszabb, párhuzamosan futó széllel, vagy szélesedő, egyenes szélű, domború vagy homorú, vagy akár hullámos stb. Lehet díszíteni varrással, különféle zsinórral, gyönggyel, gombbal, bőrszíjjal, 3d-es virággal stb. Gyakorlatilag sok mindennel, mint amit a foltvarrásnál használunk. Sőt lehet az anyagot beráncolni, hajtogatni keresztbe, hosszába. Készülhet több darabból, legyen az szabályos vagy szabálytalan. Még ilyet nem csináltam, de úgy képzelem, hogy egy keskenyebb csíkra varrnám rá az egyes elemeket, akár különböző formákból is lehetne kombinálni. Csak fantázia kérdése.



Talán ennél a képnél voltam a legnagyobb gondban. Először is nehezen döntöttem el, hogy milyen színű legyen a keret. Ráhelyeztem hasonló színű anyagokra, mint amilyenek vannak benne. Végül a sárga mellett döntöttem, mert ettől élénkebb lett. A kissé hullámos szélét nem akartam egyenesre vágni, ezért úgy döntöttem, hogy olyan keretet készítek, melynek a széle nagyjából párhuzamos lesz a kép szélével. Itt a keret szélét és a kép szélét is gépi hímzéssel tisztáztam el, és utólag varrtam őket egymáshoz. (Jobb lett volna előbb egymáshoz varrni őket, és utána eltisztázni a kép szélét.)

2010. augusztus 20., péntek

Mozaik

Néhány évvel ezelőtt nagyon megtetszett a mozaik technika. Előbb néhány kisebb munkán próbálgattam, és gondoltam érdemes egy kicsit jobban elmélyedni benne. Egy cérnatartó doboztetőt készítettem először.

 

   

Aztán készítettem néhány A/4-es méretű kis képet. Mivel csak a technikát próbálgattam nem terveztem a befejezésüket. Aztán a nyár elején a kezembe akadtak és úgy döntöttem mégiscsak befejezem őket. A keretezést kellett csak kitalálnom hozzá.



 


Bóbita nevet kapta ez a kis falikép. Egyszerűen csak elkezdtem egymásmellé rakni az anyagdarabkákat a fekete selyemre és ez lett belőle. A maradék anyagdarabkákat nagyon jól fellehet használni ennél a technikánál. Elképesztően apró anyagdarabkákat is képes vagyok elrakni, különösen érvényes ez a saját festésűekre. (majdnem mind az)

Ezek az apróságok előzték meg ezt a faliképet, mely igaziból inkább mozaik berakásnak nevezhető, mivel maga a minta nem a mozaikokból jön ki. (2008 Országos kiállítás)


 
Tavasszal készítettem ezt a tulipános faliképet.

Modern kép

Ugyancsak tavasszal volt egy igen izgalmas tanfolyam, ahol a selyempapír készítésének rejtelmeivel ismerkedtem meg, melynek felhasználásával nagyon szép modern falikép készíthető.



Elkezdtem egy faliképet ezzel a technikával készíteni, de még nagyon az elején járok, nem tudom mikor fejezem be.

Városépítés

Az idén tavasszal a városépítéssel ismerkedtem, ami ugyancsak kedvemre való technika.



Tervezek még készíteni egy pár ilyen képet.

Saját tervezésű babák

Nos, még a tavalyi évhez tartozik a Tilda baba tanfolyam. Ezt megelőzően nemigazán vonzott a babavarrás, de sikerült kellőképpen ráhangolódnom olyannyira, hogy már saját tervezésű babám is van. Íme.

2010. augusztus 19., csütörtök

Újra itt a blogon

Már évtizedekben mérhető, hogy varrok, de több mint egy éves kihagyást mégiscsak észre lehet venni, vissza kell rázódni. Néha egy-egy kisebb darabot varrtam, és néhány tanfolyamon is részt vettem, de ez nem olyan volt, mint mikor folyamatosan varrtam. Más hasznos dolgokra is kell időt szakítani (angol tanfolyamra jártam - de még sokat kell tanulnom). Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy a napi 24 óra meglehetősen rövid, nem fér bele minden, így időnként le kell mondani erről-arról, pl. a varrásról. Megpróbálom összeszedni az utóbbi hónapok történéseit, már ami a varrást illeti.