2008. október 22., szerda

Pzs tartó és egy újabb cd, de ezúttal nem ez a lényeg

Mikor ezt a munkát készítettem, amihez szinte csak maradék selyem anyagdarabkákat használtam, már ami a mozaik darabkákat illeti, újabb apróbb darabkák keletkeztek.

Nem tudom ki hogy van vele, de én sajnálom kidobni ezeket az apró-cseprő anyagdarabokat. De mire lehet használni?


Pl. erre. Előbb egy pzs. tartót készítettem. Kiválogattam hozzá néhány hulladék darabot.


Aztán ott voltak még a legapróbbak. Íme!







Nem terveztem a mintát, hanem csak úgy
találomra kezdtem az alapra felrakosgatni, és ez sült ki belőle.






Kipécézve

Elmondok magamról hét dolgot, és kiválasztok hét blogolót, valamint beillesztem aki kiválasztott Márta néni, nos ennyi a szabály.


Még alig kezdtétek el nézegetni a blogomat, és máris kipécézett Márta néni!
De örülök neki és benne vagyok a játékban!

1. Foltvarrás mellett a másik szenvedélyem a zene hallgatás, szerencsére ezt a kettőt lehet egyszerre is csinálni.
2. Sajnos nem tudok hangszeren játszani, pedig kisiskolás koromban egy darabig tanultam tangóharmónikázni. Így visszagondolva talán azért nem ment, mert nem igazán tetszettek a darabok.
Akiket hallgatni szoktam: Vangelis, Jean Michel Jarre, Enya, Enigma, Hevia, Mike Olfield
Mikor ezektől a zeneszerzőktől hallgatok valamit, nagyon sajnálom, hogy nem tudom eljátszani, olyan jó lenne. Nagyon szívesen megtanulnék zongorázni, ha lenne rá lehetőségem.
3. Amit még nagyon szeretek az a víz. Imádom a tengert, (ilyen helyre kellett volna születnem), de szívesen laknék folyó mentén is (kivéve az árvizes területeket). Szeretek úszni is, középiskolás koromban tanított meg a barátnőm, nagy strandosok voltunk. Igazán csak a mellúszás megy. Nagyon szeretek hajózni is, kár hogy csak ritkán van rá lehetőségem.
4. Fiatal koromban sokat jártam túrázni, ez valahogy elmaradt, de a természetet szeretete nem.
5. TV-t nem sokat nézek, bár van néhány kedvenc filmem, szívesebben nézek ismeretterjesztő filmeket, főleg ami a természetről, állatokról szól.
6. Időnként "szalad a ház"! Lehet, hogy ennek köze van a foltvarráshoz?!
7. Nagyon nagy hiányosságom, hogy nem beszélek idegen nyelven. Időnként az angolt előveszem, de hát erre is elég sok idő kellene, de én mindig időzavarban vagyok.

Akiket én pécézek ki:
Juhizs
Elizaaniko
Zsuzska
Passzió
Cserika
B_ildikó
Bolyka

Újabb, CD-ből készült tartó



Először körberajzoltam a CD-t az anyagon, majd kb. 4-5 mm-re a vonaltól körbevarrtam, kissé beráncoltam, beletettem a CD-t, jól összehúztam a cérnát, egyenletesen elosztottam a ráncokat, majd jól levasaltam.







A felesleges anyagot levágtam, majd két CD-t egymáshoz fordítva összevarrtam. Bejelöltem a 120 fokos szögek helyét, és ennek megfelelően egymáshoz varrtam a négy CD-t.




A mintát két oldalt ragasztós vetexre vasaltam rá, és közel a széléhez letűztem.